10 millió fa mozgalom Érden

Médium: erdmost.hu | Link az eredeti cikkhez

Az utóbbi időben egyre több felhívás, hazai és nemzetközi kezdeményezés indult arra, hogy faültetéssel próbáljuk megállítani, vagy legalább lassítani a klímaváltozást. Érd is kiveszi részét a 10 millió fa ültetéséből, szombaton az EFA Global Docking Kft. 18 nagyméretű hársat és platánfát ültetett.

A „10 millió fa” elnevezésű civil kezdeményezés egyre nagyobb visszhangot kap az országban, nem véletlenül. Tavaly jött létre Facebook-csoportjuk, ma pedig már több tízezer követővel büszkélkedhetnek. Az ötletgazda, Bojár Iván András a szervezet Facebook oldalán is a faültetés fontosságára, sőt elkerülhetetlenségére hívja fel a figyelmet, miközben cselekvésre buzdít: mi is csatlakozzunk a nemzetközi viszonylatban egyre sokasodó pozitív példákhoz.

Ennek apropóján jött létre a 10 millió Fa – Érd csoport a Facebookon, aminek már közel 400 tagja van és egyre többen döntenek úgy, hogy egyénileg vagy vállalati szinten csatlakoznak ehhez a remek környezetvédelmi kezdeményezéshez. Az érdi telephellyel is rendelkező EFA GLOBAL DOCKING Kft. innovatív, az iparágban élen járó, középtávon Európában, hosszú távon globálisan működő digitális szolgáltató társaság. A cég ügyvezetője, Köbli Attila az Érd TV-nek elmondta, alapvető cégfilozófiájuk a környezettudatosság, minden általuk forgalmazott ipari kapu és dokkolást segítő rendszer innovatív és energiahatékony. Az EGD faültetési projekt összhangban van a cégvezetés törekvéseivel, az ötlet már két éve megszületett azonban a múlt évre tervezett optimális ültetési időszakból a körülmények miatt kifutottak. A telephelyük Érden van, munkatársaik közül többen Érden laknak, ez adta a gondolatot, hogy a megvalósítás is Érden legyen.

Bálint Anna, a cég marketing vezetője arról tájékoztatott, hogy az első lépés az önkormányzattal való egyeztetés volt, figyelemmel a helyi településfejlesztési és parkosítási tervekre. Sok segítséget kaptak az érdi önkormányzattól a szervezésben és ígéretet kaptak a fák utógondozására, amely épp olyan fontos, mint a gondos ültetés.

Csatlakozásunkkal ösztönözni szeretnénk a cégeket országszerte és helyben, hogy kövessenek minket, csatlakozzanak a 10 millió Fa országos közösség céljának eléréséhez lehetőségük szerint, akár csak néhány fa ültetésével. Az általunk ültetendő 18 db fa (12 platán és 6 hárs) kicsiny lépés a 10 millió Fa célkitűzéséhez képest. Készítettünk az érdi telephelyünk betonkerítésére egy graffitit, mellyel a 10 millió Fa ismertségét és cégünk részvételét népszerűsítjük, talán ösztönzés is az Érdieknek.

Gyertyánági Lívia, a 10 millió Fa – Érd csoport vezetője elmondta, hogy nagyon örülnek, hogy ezúttal egy cég döntött úgy, hogy teljeskörűen megszervezi a fa vásárlást és ültetést és ezzel is hozzájárulnak a zöld környezet fejlesztéséhez, a tiszta levegő, és a jövő megőrzéséhez.

A faültetésen reggel megjelent Csőzik László polgármester is, aki köszönetét fejezte ki az EGD-nek, hogy 18 fával gazdagítják Érdet. Reményét fejezte ki, hogy mások is példaértékűnek találják a kezdeményezést és csatlakoznak a programhoz.

A fákat egyébként a hipermarketnél lévő körforgalomnál és a régi szörpgyár előtti főút mentén ültették el.

További bejegyzések

Az EFA csoport és a 10 millió fa

Az EFA csoport és a 10 millió fa

Az EGD 2021-ben csatlakozott a 10 millió fa mozgalomhoz, és érdi telephelyén 18 fát ültetett. Gondozásuk azonban nagyobb figyelmet és több erőforrást igényel az első években. 100 %-os sikert értünk el!